2008. május 22., csütörtök

szemüvegkeretek

A legtöbb szemüveglelet egyházi épületekből került elő, ez könnyen magyarázható azzal, hogy írni jórészt csak a papok ill. szerzetesek tudtak. 1660-ban egy firenzei szemüvegkészítő műhelyének cégtáblájára írt felírat szerint készítményeit Szent Jeromosnak, a látszerészek védőszentjének oltalmába ajánlotta. Talán azóta tartják Jeromost az optikusok védőszentjének. Évszázadokon át dúlt a vita, melyik város tudhatja magának a szemüveg feltalálásának dicsőségét. A két nagy, kiemelkedő vetélytárs Firenze és Pisa volt. A szemüveg első említése a XIV. század legelejéről való, egy orvostudományi tankönyvben található. Bernard de Gordon egy szemkenőcs mellett ír mellesleg róla.
Abban az időben a látás javítására általában szemkenőcsöt vagy szemvizet használtak. Spanyolországban a szemüveg viselés egyenesen az etikett részévé vált, mi több szépítő eszközként is szolgált. Minél előkelőbb volt valaki, annál nagyobb pápaszem illette meg, így mint egy státusz szimbólumként is működött. Ebből következik, hogy sokan azok is viselték, akiknek egyébként nem lett volna rá szükségük. A divat mellett azért valamennyire a szem védelmét is szolgálta, a por, esetleg a nap tűző sugárzása ellen óvott. Cervantes Don Quijote-jéban gúny tárgyává is teszi a szemüveget divatból viselőket: " Hirtelen két bencés barát tűnt fel az úton. Hatalmas öszvéreken ültek. A szerzeteseken porvédő szemüveg volt, kezükben napernyő."Gács - Soltész /2/ 42.o. A reneszánsz és az újkor kezdetén a képzőművészetben gyakrabban találkozunk a szemüveggel mint az irodalomban. Sokszor spanyol, németalföldi művészek alkotásaiban. Ennek oka, hogy nem volt olcsó árucikk. Akinek tellett ilyesmire az már nem volt egyszerű halandó, pénze, tekintélye volt. Például a híres, hírhedt inkvizítor Fernando Nino de Guevra bíboros. Aki szemüvegben festette meg önarcképét.
A magyar nyelv a szemüveget, furcsa pápaszem elnevezéssel illeti, aminek megfelelője nem található semmiféle nyelvben.
Említést róla írásban először egy enciklopédiában tesznek 1585-ben - jegyzi meg Csapodi István. Itt található a Pápa Zöm szó. Később az 1708-ban Lőcsén megjelent szótárban már pápa-szemről van szó. Hogy ki, mikor, hogyan hozta be az országba a szemüveget és az hogyan honosodott meg, nemigen tudni sajnos semmit. Az Árpád-ház (1301) fiú ágának kihalása után Anjou uralom és Luxemburgi Zsigmond majd a Jagellók után legnagyobb a valószínűsége, hogy Hunyadi Mátyás uralkodásának idejére esik a szemüveg szélesebb körű elterjedése. Reneszánsz kora ez, a kulturális élet, tudósok, művészek látogatása állandó a királyi udvarban. Mátyás sok pénzt költ a korvinákra és, könyvnyomdát alapít Budán. Valószínűleg ebből az időből származik a Nemzeti Múzeumban található liptószentandrási szemüveglelet, amely egy oltár restauráció során került elő.
Préselt bőrből készült, üveg befogadására szolgáló horonnyal. Sajnos lencse nélkül maradt fenn, így annak csiszolásáról, fajtájáról nincs adat.
A XVII.-XVIII. század a szemüveg magyarországi történetének fehér foltja. Ez még a gyógyfüvek, szemkenőcsök csodatévő, látásjavító ideje volt. Az első látszerészbolt a Calderoni-féle vállalkozás volt Pesten. Olaszországból érkezett kereskedő volt, aki a Váci utcában nyitott üzletet 1819-ben. Később Hopp Ferenc, aki Calderoninál volt tanuló, feleségül vette lányát és Európán túli hírnévre tett szert.
A Calderoni-cég volt az első látszerész kereskedés, de az első látszerésziparos Pesten Antony Libál volt. Morvaországban született 1815-ben, később Bécsben dolgozott mint önálló optikus mester, Széchenyi István rábeszélésére telepedett le hazánkban 1846-ban..Az általa alapított üzlet még ma is működik. A családi hagyomány büszkén említi milyen nagyhírű orvosok fordultak meg náluk, elsőnek náluk készítettek szemüveg vényre rendelt látásjavító eszközt. Látáspróbát is végeztek eleinte a maguk gyártotta táblákkal később a Csapodi-Snellen-rendszerű táblák felhasználásával.Idővel újabb cégek sorakoztak melléjük a látszerész kézműiparosok száma tetemesen megnövekedett, ezzel együtt fejlődött hatalmasat a tudományos optika és a szemorvoslás is. Ma már széleskörben elterjedt tömegcikk a szemüveg, mindig újabb és újabb, lencse és keret típusokkal, igen magas igényeket kielégítve.
www.alternativszemdr.hu 06209805472 06205457940

Minden termék mellett a csomagban megtalálja a gépi pénztár-blokkot (vagy a készpénzfizetési számlát, ha a megrendeléskor ezt kérte). Kérjük, őrizze meg ezt a bizonylatot, mert a jótállás érvényesítéséhez szükség van rá!
Amennyiben az átvett árucikk hibás, vagy a szállítás során sérült, azt díjmentesen kicseréljük. Amennyiben erre bármely okból nincs lehetőség, vételárat visszafizetjük. Az árucikk cseréje csak az eredeti csomagolás hibátlan állapota esetén lehetséges.
Az eladó további szavatossági és jótállási felelősségére a Ptk.-ban és a 117/1991. (IX.10.)sz. Kormányrendeletben foglaltak az irányadóak. Az elállás joga
A vásárlónak 8 napig jogában áll a megrendelt terméket a szolgáltató részére hiánytalanul visszaküldeni. A 17/1999. (II. 5.) kormányrendelet értelmében a visszaküldés költségei a vásárlót terhelik. Az eladó köteles az áru ellenértékét a csomag készhez vételétől számítva 30 napon belül visszajuttatni a vásárlónak. Az elállásra nyitva álló 8 munkanapos határidő attól a naptól kezdődik, amikor a vásárló a csomagot átvette. A Vevő nem jogosult elállási jogát gyakorolni, ha a csomagolást felbontotta.

0 megjegyzés: